Paplanok

Milyen ágykeretet vegyünk? Körút az ágyak háza táján

ágyak háza táján

Egy kis történelem

Mi az ágy? "Az ágy (fekvőhely, nyoszolya) egy bútordarab, amelyet általában kellemes tevékenységekre – alvásra, pihenésre, tévézésre, szexuális együttlétre, olvasásra, néha étkezésre is – használunk, de a betegágyhoz és a halálos ágyhoz már nem kapcsolhatók kellemes élmények. A lakberendezés mellett más területeken is használatos az ágy szó. Például, puska ágy (puskaagy, tus), kavicságy, körömágy stb. Az ágyak elődje kétségtelenül a fészek, kuckó, vagy kotorék, amelyet már az állatok is kialakítanak maguknak. Az ősember „ágya" nagyon egyszerű volt: ágakat, falevelet, szalmát helyezett halomba, és ezeken aludt. A vadászat megjelenésével a fentiekre, főleg a hidegebb éghajlatú területeken állati bőrök, szőrmék kerültek. A nedvesség, a rágcsálók, hüllők, bogarak elleni védekezésül a fekvőhelyet megemelték, barlangokban kis padkát alakítottak ki, kunyhókban földrakást készítettek, az ágy alá fahasábokat helyeztek el. A civilizáció megjelenésével aztán kialakult az ágy ma ismert formája. A görögök által használt kliné már bonyolult bútordarab: fából, márványból, bronzból, nemesfémből készült, festett, berakásos vagy domborműves díszítésű példányai is fennmaradtak.

A reneszánsz az ágyak terén is mélyreható változásokat hozott, Európa-szerte elterjedtek a pazarul kidolgozott, díszítésekkel ellátott mennyezetes ágyak, amelyeket oldalról függönyözés (baldachin) zárt le, védve az alvókat a huzattól. A gótika, barokk, rokokó művészeti irányzatok stílusjegyei az ágyakon is követhetők. Az ágyak technológiailag is fejlődnek: megjelenik a furnérozás, lakkozás, nádazás, stukkózás, aranyozás, a lábak esztergályozása és az intarzia berakás. Lassan megjelennek a féltetős ágyak, sőt, oszlop nélküli baldachinok is, melyeknél az ágy mennyezete nem oszlopokon nyugszik, hanem a szoba mennyezetéhez rögzítik, és onnan csüng alá. Ezeket a pompás ágyakat természetesen csak az arisztokrácia tagjai tudták megfizetni, a köznép jóval egyszerűbb nyoszolyákon hajtotta álomra a fejét.

 

A rokokó korában megjelennek a csevegésekre, pletykálkodásra, de adott esetben az intimebb együttlétre is alkalmas kanapék. Egyik változatuk, a rekamié névadója Récamier asszony, a 18. és 19. századok fordulóján élt gyönyörű bankárfeleség, akinek híres párizsi szalonjában művészek, politikusok és más közéleti személyiségek fordultak meg, és rekamién ülve beszélgettek a divatos témákról. Természetesen nem ő volt az egyetlen szépasszony sem Franciaországban, sem Európa többi országában. Madame Dubarry, Madame Pompadour szalonjai szintén híresek voltak, és bútorzatuk is megfelelt a kor elvárásainak. Ezek az elvárások nem maradtak változatlanok, a túldíszített ágyak helyét csakhamar átvették a klasszicista stílusú fekhelyek. Nincs azonban szó a kényelem iránti igény csökkenéséről, a textilipar fejlődése újabb lehetőségeket is teremt, de megmaradnak a régóta alkalmazott anyagok is: a hímzett brokátok, selyemszatének stb. Az ágybetétek anyaga toll, állati szőrök, vagy tengerifű. A betétek forgathatók, szellőzés céljából kitehetők az ablakba, erkélyre. Megjelennek a hengeres alakú díszpárnák, amelyek az empire stílusú fekhelyek elmaradhatatlan kellékei.

 

A klasszicizmust a bidermeier váltja, amelynél a fő cél nem a díszítés, hanem a használhatóság és kényelem. Végül a viszonylagos európai egységesség – amely igazából sohasem létezett, hisz az igények és stílusok országonként is eltértek – megszűnik, a kevert irányzat neve eklektika. Igazi nagy változások majd a 20. század közepétől következnek be, amikor megjelennek a különböző műanyagok, és a bútorokat már nem egy-egy mesterember, és a köréje szerveződő kézműves műhely állítja elő, hanem rengeteg alkalmazottat foglalkoztató bútorgyárak, amelyek képesek a tömegigények kielégítésére. A különleges bútorok tervezésére tervezőirodák szakosodnak, amelyek az ágyakat és más bútorokat a belsőépítészeti tervezés részeként "álmodják" meg." (forrás: wikipédia) Az ágyak tehát nem csak egyszerű tárgyak, hanem szerelmünk fészke is egyben, álmaink háza, pihenésünk bölcsője is. És ez mind egyszerre kell, hogy legyen. Az első ágyak még az ember lakó háza előtt született meg és sokkal régebbi történetre tekint vissza, mint bármely ember alkotta ház. Az első ágyak kezdetlegesen

 

Milyen ágykeretet vegyünk?

Ha körül nézünk az ágyak -nem éppen kicsiny- háza táján, rájövünk, hogy itt is figyelni kell. Milyen ágykeretet vegyünk? Legyen az ágy éger, fenyő, bükk, kőris, tölgy vagy borovi fenyő, a legfontosabb még mindig, hogy az ágyak kifogástalan minőségű fa alapanyag felhasználásával és megfelelő asztalosipari szakértelemmel készüljön.

Attól tartok kedves Látogatónk, hogy ezúttal sem tudunk majd egyszerűen Á-t vagy B-t mondani Önnek, de igyekszünk egy kicsit áttekinthetővé tenni a piaci kínálatot beleértve a fafajták és azok illesztéseinek előnyeit és hátrányait egyaránt. Lássuk...

A Honos fafajták közül a legelterjettebbek közé tartoznak az erdei fenyő, borovi fenyő, éger, bükk és a tölgy alapanyagok, elvétve találkozni nyír-, nyár vagy kőrisfával. Az ágyak háza táján tett körútunk során a legfontosabb tapasztalat az lehet, hogy az ágykeret anyagvastagsága, az ágy illesztése és a feldolgozott fa minősége fogja az ágykeretünk értékét és élettartamát adni. Minél inkább megyünk el a vastagabb oldalvastagságú termékek felé, és minél inkább ragaszkodunk a természetes fa csapoláshoz, úgy nő ágykeretünk használati értéke és élettartama is.

Fenyő termékek esetében törekedjünk a 25-35mm anyagvastagságra, ugyanakkor 20-22mm anyagvastagságban keményfából (bükk, tölgy, kőris) már nagyon jó minőségű termékeket lehet találni, fém akasztós vagy csavaros illesztéssel. Ahhoz, hogy igazán tartós és strapabíró ágy birtokosa lehessünk, ami valóban több évtizedre kiszolgál majd minket, olyan ágykeretet érdebes választanunk, ami keményfából van (bükk, tölgyy, kőris), anyagvastagságát tekintve 25-40!mm között van és hagyományos önzáró fa csapolással illeszkednek egymásjóhoz az elemek. Amennyiben nem szeretnénk évek múlva ágykeretünket javítgatni vagy arra ébredni, hogy nyikorog alattunk az ágy, esetleg a legrosszabb esetben pár év múlva újat és az előzőnél kicsit masszívabbat vásárolni, úgy minden képpen a vastagabb, fa csapolású -nyikorgásmentes- keményfa ágyra kell, hogy választásunk essen.

Természetesen ez anyagilag megterhelőbb lehet, viszont érdemes elgondolkozni azon, hogy inkább egy kicsit várunk és gyűjtünk még hozzá és legyen valóban egy kicsit jobb az az ágy, minthogy pár év múlva... De erről már beszéltünk.

Az alapanyag.

Kiválasztásánál -amennyiben nem kell igazodnunk már meglévő bútorok alapanyagához- mindenek előtt fel kell mérni saját igényeinket.

Erdei fenyő:

Amennyiben olcsó vagy rövidtávú ágykeret megoldást keresünk, vagy egyszerűen csak szeretjük a fenyő csomós mintázatával készült ágyakat, éjjeli szekrényeket és kiegészítőket, úgy mindenképpen fenyőből válasszunk ágykeretet is. A fenyő alapanyagból készült termkek előnye a kedvezőbb árfekvés, a széles és bárhol megvásárolható kiegészítőválaszték.
Hátrányok: tekintettel, hogy u.n. puhafa, így könnyű a felületét megsérteni, hajlamos a benyomódásra és az ütődések is maradandó nyomot hagynak. További hátrány -már amennyiben ez hátrány, hogy a natúr termékek a lakk alatt fény hatására színeződnek, öregednek, ezért a nem egyidőben vett kiegészítők más-más színt adhatnak.
Illesztés: fésűs fém akasztó, ritkán elemösszehúzó metrikus csavar
Fenyő ágykereteink itt megtekinthetők>

Borovi fenyő:

Tulajdonságai tekintve gyakorlatilag megegyezik az erdei fenyővel, annyi különbséggel, hogy keményebb, az erdei fenyőnél egy fokkal szívósabb alapanyag, így az erdei fenyőnél jobban ellenáll a mechanikai hatásoknak, de még mindig messze elmarad a keményfáktól.
Hátrányok: tekintettel, hogy u.n. puhafa, így könnyű a felületét megsérteni, hajlamos a benyomódásra és az ütődések is maradandó nyomot hagynak. További hátrány -már amennyiben ez hátrány, hogy a natúr termékek a lakk alatt fény hatására színeződnek, öregednek, ezért a nem egyidőben vett kiegészítők más-más színt adhatnak.
Illesztés: fésűs fém akasztó, ritkán elemösszehúzó metrikus csavar

Éger:

A nyírfával közel megegyezően a félkeményfák osztályába tartozik, így egy kicsit "erősebb", ellenállóbb, mint a fenyő bútorok. Sajnálatos módon Magyarországon az éger ágyak és kiegészítőik árfekvése megközelíti, olykor átlépi a keményebb -pl. bükk- árszintjét, ezért csak ritkán lehet szép és kedvező árfekvésű éger terméket találni.
Hátrányok: minőségéhez képest magasabb árfekvés, szerény típusválaszték
Illesztés: fésűs fém akasztó, ritkán elemösszehúzó metrikus csavar

Bükk:

Keményfa területen talál a bükkfából készült termékek nyújtják a legnagyobb keményfa termékválasztékot az országban. Homogén anyagszerkezetével és felületével az egyik legjobban alakítható és felületkezelhető (pácolható) fafajták közé tartozik. Tartós, stabil rostszerkezet, alaktartó és ellenáll a felületi sérüléseknek. Ár/érték arányban a bükkfából készült ágykeretek, éjjeliszekrények, komódok és kiegészítőik mindenképpen a legjobb termékek közé tartoznak. A keményfából készült ágykeretek lehetővé teszik a tökéletes illeszkedést eredményező hagyományos fa csapolásokat, emelyek csapjai többnyire gyertyánfából készülnek (évszázadok óta szerszámfa)
Hátrányok: a puha és félkemény fákhoz képest valamivel magasabb árfekvés, nem karakteres erezet.
Illesztés: fésűs fém akasztó, elemösszehúzó metrikus csavar és eredeti önzáró fa csapolás!
Madeira, Antólia, Marbella, Valencia, Castello, Prestige, Nido-Noche (bioágyak)

Tölgy:

Keménységét tekintve kicsivel a bükk fölött ál, így a felületi sérülésekkel szemben a kőrisfa mellett a leg ellenállóbb fafajtánk. Határozott, struktúrált erezetének/mintázatának köszönhetően a hagyományos mintázású fa felületű hálószobát hozhatja el otthonunkba. Kimondottan hosszú élettartamú!
Hátrányok: a tölgy határozott mintázata sokszor nemtetszést válthat ki, árfekvését tekintve 20-25%-kal kerül többe, mint egy azonos bükk ágykeret vagy kiegészítő.
Illesztés: fésűs fém akasztó, elemösszehúzó metrikus csavar és eredeti önzáró fa csapolás!

Kőris:

Keménységét és használati tulajdonságai tekintve a tölggyel közel azonos értéket mutat, viszon fehér színű és homogén (szinte mintázat nélküli) anyagszerkezete nagyon jól alakítható felületkezelést (pácolás, olajozás) tesz lehetővé.
Hátrányok: kb. tölgy árfekvés, mintáját és színét sokan összetévesztik a fenyőével.
Illesztés: fésűs fém akasztó, elemösszehúzó metrikus csavar és eredeti önzáró fa csapolás!

Szerencsés választást kíván a:

MatracGuru! Alváskultúra. csapata