Hason alvás hátránya

Hogy miért nem egészséges a hason fekvés és a hason alvás? A hason hátránya, hogy a hason fekvés úgy felnőtt, mint gyerek vagy csecsemő esetében a fekvő személyre, annak izomzatára, lélegzetvételére, oxigéncseréjére és nők esetében a mellekre is -kifejezetten rossz hatással van. Na de nézzük a részleteket egy kicsit mélyebben is...

 

Tanácsadásaim során sokszor tapasztalom, hogy amikor az alvási szokások felől érdeklődik az ember, akkor az a válasz érkezik, hogy: én hason alvó vagyok, egy tipikus hasonfekvő és nem is tudok máshogyan aludni. A legtöbb kereskedésben ilyenkor azt mondják, hogy "ühüm, értem, akkor keresünk Önnek egy hasonalvó matracot"

HIGGYÉK EL NEKEM: NINCS ILYEN!

Pontosabban nem hason alvóknak ajánlott matrac nincsen, mert ilyen számtalan van, hanem notórius hason alvó ember nincsen. Notórius hason alvó olvasók tudom, most egy kicsit jobbra-balra ingatják a fejüket, esetleg aprókat ciccentenek is a szájukkal, hogy szegény ember, idáig egész normális dolgokat is írt, most meg jön ezzel a baromsággal és nekem szeretné megmagyarázni, hogy nincs hason alvó ember; nekem, aki emberemlékezet óta (vagy talán még régebben) hason alszom...

Meggyőződésem, hogy az ember természetes, ösztönös alvási pozíciója nem a hason fekvés. Kicsit mindig a természetbe kell visszanyúlnunk, hogy dolgokat olykor lecsupaszítva lássunk, megértsünk kialakult szokásokat. Régen nem volt ház vagy lakás. Barlang volt (ha volt éppen). Meg hideg, meg meleg, meg vadállatok. A meztelen ember minél kisebbre tud összegömbölyödni, annál kisebb felületen érintkezik a külvilággal, annál kevesebb hőt veszít és kisebb felület marad védtelenül az esetleges támadásokkal szemben, fő védett területként az arc, has és lágyék részek (létfenntartás/szaporodás)

Magzatpóz vagy barlangpóz

Másik fontos szempont lehet még a stabilitás, azaz, hogy az alvó ember az adott fekvési pozícióban stabilan feküdjön. Ez természetesen hason fekve is megvalósul, minket mégis inkább az oldal fekvés érdekel, miután számtalan ergonómiai tanulmány bizonyítja ennek természetességét és helyességét. A stabilitás és a megfordulások, pozícióváltások száma majd az alvás minőségére lesz kihatással, ugyanis a pihenés, a sejtregeneráció csak az alvás egy bizonyos -u.n. REM*- fázisában megy végbe maradéktalanul, így annak elérése lenne az egyik legfontosabb feladatunk. *REM fázis: lásd a cikk végén bővebben

Természetes, hogy nem szeretnék elrugaszkodni a talajtól és senkit nem szeretnék a német alváskultúra magazinokban található "Urschula" degenerált és mesterségesen beállított fekvési pozíciójába bekényszeríteni, célunk továbbra is a tapasztalatok és a kutatási eredmények felhasználásával ajánlásokat tenni, megvilágítani a homályban derengő sarkokat is a szobában. Tapasztalataim szerint (és a nemzetközi tapasztalatok is ezt mutatják), amennyiben sikerül valakinek a megfelelő ergonómiát nyújtó matracot megtalálni, akkor még a megrögzött hasonfekvők túlnyomó része is pár hónapon belül az oldalára fordul majd. Vagyis ez így nem teljesen igaz, legalábbis a magyar alvási szokásokat figyelembe véve. Vegyük például a magyar férfiak alvási szokásait. Mi magyar férfiak a következőként alszunk, legalábbis a túlnyomó többségünk: oldalt fekve, félig hason, felső lábunk ca. 90°-ba felhúzva, alsó és kinyújtott lábunk lábfeje lelóg az ágy végénél, alsó kezünk az arcunk közelében vagy a párna alatt, felső kezünkkel szintén az arcunk közelében vagy a lágyékunk táján.

Miért alszanak mégis annyian hason? Erre viszonylag egyszerű a válasz, bár bizonyos alátámasztást azért majd igényel. A szervezet okos és sokszor felülbírál minket döntéseinkben, megkérdőjelezi annak helyességét és egy automatikus rendszerben megpróbálja úgy megoldani a szituációt, hogy minél kevesebb kár keletkezzen testünkben. Ezek motorikus, maguktól működő funkciók, reflexszerűen mennek végbe bennünk, mint a levegővétel vagy a vízivás. Az alapvetően oldalt fekvő embert, ha egy a számára (az ő testsúlyához, súlyelosztásához képest- túl kemény matracra fektetünk, akkor a legérzékenyebb rész hamar jelzéseket küld majd, hogy ez nem jó, ez túl kemény, túlnyomás jelentkezik először a csípőízületeknél, ami enyhe fájdalommal, később akár zsibbadással is reagálhat. Adott tehát a feladat a szervezetünk számára és ő ezt meg is oldja majd helyettünk. Fontos: a szervezetünk válságot menedzsel, nem feladata hosszú távon gondolkodnia. Megkeresi az adott -jelen esetben túl kemény- fekvőfelülethez tartozó legoptimálisabb alvási pozíciót, jelen esetünkben hasra fordít minket. Miért? Ha képzeletben körbeforgatjuk testünket, akkor azt fogjuk látni, hogy a hasi felületünk a legegyenesebb és a legpárnázottabb testsíkunk. Probléma megoldva!

Csak sajnos ez nem igaz! A probléma átmeneti jelleggel megoldódottnak látszik ugyan, de a rövid távú haszonért (nem nyomódik a csípőízület, nem fekszem el a vállamat, nem zsibbad el sem a karom, sem a lábam) azonban hosszú távú hátrányokkal fogunk fizetni, ami ugyan nem azonnali módon jelentkezik majd, sokkal inkább évek múlva lesznek jelei. Hogy miért?

Képzeljünk el magunk előtt egy az ágyon hason fekvő embert. Első és legfontosabb problémánk azonnal szembe tűnik: a fej szinte 90°-kal ki van oldalra fordulva. Ennek végtelen egyszerű oka, hogy levegőt kell vennünk alvás közben is. A kitekeredett nyak melletti két tartóizom köteg mindkét tagja természetellenes pozícióba kényszerül, jellemzően mindkét izomköteg húzódni fog. A természetellenes tartásnak köszönhetően ezek az izmok majd nem tudnak ellazulni, a regenerációs folyamatok csak részlegesen mennek végbe, reggelre akár már rövid távon is fájdalommal reagálhatnak. És itt még sajnos nincs vége a történetnek. Még mindig a nyaki rész kitekeredettségénél maradva a nyaki csigolyák is egy rendellenes, kicsavart alakzatban vannak órákon keresztül és a csigolyák közötti porckorongok deformációjából eredendően azok nem tudnak térfogat növekedni és a hiányos vagy részleges anyagcserének köszönhetően állapotukban az évek során egy sokkal nagyobb mértékű avulás következik majd be. És ez csak a nyaki rész volt.

Lélegzetvételkor a rekeszizmok a mellkast előre mozgatják, így teszik lehetővé a tüdő tágulását és a friss levegő beáramlását a tüdőbe. Abban az esetben, ha hason fekszünk a mellkas első mell részére (pont amerre tágulna szegény) egy túlzott nyomás nehezedik, mivel a hátunk teljes súlyát el kell viselnie. A túlzott terhelés a rekeszizmok fáradásához, elégtelem teljesítőképességéhez vezet, eredményeként csökken a beáramló levegő és ezzel együtt az éjszaka során belélegzett oxigén mennyisége is. Az anyagcserében résztvevő oxigén nélkülözhetetlen szerepére most nem szeretnék kitérni, úgy gondolom, hogy ez mindenki számára köztudott.

Lenne itt még valami, amiről szinte senki nem beszél,  senki nem foglalkozik vele, pedig egyes tanulmányok szerint nagyon fontos lehet az éjszakai sejtregeneráció végbemenetelében. Nevezetesen az oxigén az, ami a szervezet egyik üzemanyaga, szinte minden folyamatra kihatással van, így annak mennyisége -vagy éppen hiánya- nem elhanyagolható kérdés. Hogy miért kerül ez a téma a hasonfekvéses cikkbe, arra talán annyi a magyarázat, hogy ide illeszthető be a legjobban. Korábban beszéltünk már a hason fekvés rekeszizomra gyakorolt túlzott megterheléséről és az oxigén (levegő) beáramlásának hátráltatásáról. Most ismét el kellene képzelnünk egy hason alvó embert, akinek a feje valamelyik irányba kifordul. Ebben a pozícióban kerül a száj- és orrnyílás a legközelebb a matrac felületéhez, így elkerülhetetlen, hogy a kilégzés során az elhasznált levegőt "befújjuk" a matrac felső részébe és annak egy részét a következő lélegzetvételkor visszalélegezzük. Bár a kilégzett levegő oxigén (O2) tartalma még mindig átlagosan 16% körül mozog, a ca. 4% értékre emelkedett széndioxid (CO2) tartalommal elhasznált levegő újbóli és tartós visszalélegzése az érték emelkedéséhez vezethet.

Egy hason alvó csecsemő esetében a bekövetkező bölcsőhalál sokszor valószínűbb, mint a nem hason alvó társaiknál. Amikor az újszülött hason alszik, túlmelegedhet, kihagyhat egy-egy pillanatra a lélegzetvétel, illetve nagy eséllyel az éppen kilélegzett levegőt fogja belélegezni ismét, ami megnöveli a szén-dioxid-szintet a kicsi szervezetében. Azt se felejtsük el, amit a tanulmányok mutatnak, hogy a csecsemő természetes, megszokott pozíciója a háton alvás, míg a hason alvás jelentősen megnöveli a bölcsőhalál veszélyét. Természeten a hason fekvés nagyon fontos eleme a csecsemő mozgásfejlődésének, ám ez ébren, a nap aktív momentumaiban, és mindenképp felügyelet mellett kell történjen. Forrás: Családvilág

*"A REM fázis. Alvásunk az első fázisban a legfelületesebb és a negyedik fázisban a legmélyebb. Az ötödik fázis különbözik a leginkább a többitől: ez az ún. REM-fázis (Rapid Eye Movement) –az álomfázis, ahol gyors szemmozgások mellett a nagyagyban hiperaktívan működő idegsejtek lövellnek jelzéseket alkalmanként intenzívebb ritmusban, mint az ébrenlét idején.

A legtöbb testrészünk a REM-fázisban aktiválásra kerül: a vérnyomás emelkedik, a légzés ritmusa gyorsabban változik, éppen úgy, mint a szívritmus.

Minden éjszaka ez az öt alvási fázis váltogatja egymást (lásd: diagram. Mindent együttvéve éjjeli pihenésünk mintegy egynegyedét töltjük el a REM-fázisban gyors szemmozgás és színes álmok közepette.

A REM-fázis alkalmas egyébként a leginkább a felébredésre, mivel agyunk ebben a fázisban van a leginkább aktiválva. Aki ezzel ellentétben mégis inkább egy meghatározott időpontban a vekkert válassza, minden valószínűség szerint nehezebben ébred majd és rosszabb hangulatban indul a napja. Mivel az alvás egy egészen jól meghatározható séma szerint épül fel, Prof. Dr. Jürgen Zulley egyetemi tanár, pszichológus, a regensburgi egyetem alvás-egészségügyi központjának professzora az javasolja, hogy ébredésünket lehetőség szerint az elalvástól számított 5,5, vagy 7 vagy még inkább 8,5 órával későbbre időzítsük. Így jó esélyek nyílnak, hogy a pihentető REM-fázisból, vidámabban, kipihentebben ébredünk.

Forrás: dunlopillo.hu